Ma voltam vásárolni a Sparban, összevettem mindenféle finomságot, már a pénztárnál álltam sorban, amikor hangoskodásra lettem figyelmes. Egy értelmi fogyatékos nénit próbáltak nyugtatgatni a biztonsági őrök, mert a néni nem akart lecsókolbász nélkül hazamenni.
- De hát ha egyszer nincs pénzed, Julika! -pátyolgatta az egyik biztonsági őr.
Nem tudtak mit kezdeni vele, kikelt magából, fel-alá járkált és ordítozva káromkodott a néni. Eszembe jutott egy idézet a Bibliából:
"Mert éheztem, és ennem, adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok...Bizony mondom néktek, amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg."
Már a szatyromba pakoltam be a megvett árukat, és csak az lüktetett a szívemben, hogy Isten lehetőséget adott, hogy visszaadjak Neki abból, amit Tőle kaptam. Úgy rendezte Isten, hogy mellém kerüljön a néni. Ott sírt és keresztbefont karjával úgy tűnt nekem, mint egy kisgyermek. Odafordultam hozzá:
-Mennyivel tudom kisegíteni? Mennyibe kerül a lecsókolbász?
-Nem tudom -felelte aggódó szemekkel válaszolva. -És nem is nekem lesz, másnak veszem. Nem mehetek nélküle haza.
Odaadtam neki egy kis pénzt. Sietve elment, majd odajött az egyik biztonsági őr, és mondta, mennyibe került volna egyébként a lecsókolbász. Körülbelül 7-8-szor többet adtam a néninek, és ezt látta a biztonsági ember is. Azt válaszoltam neki, hogy akkor a néni majd költhet másra is, nemcsak lecsókolbászra. És hazajöttem.
Hogy kié a dicsőség? Istené! Igen! Olyan hálás vagyok Jézusnak, hogy tehettem Érte valamit!
Ez nem azért történt így, hogy én jó embernek mutassam magam. Én nem magamtól vagyok jó, hanem Attól, Aki bennem él! Jézus, köszönöm hogy vagy!:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése