Kopogás nélkül

Elmélyültem olvastam délután Kassák Lajos: Egy ember élete című önéletírását. Eleve nehéz visszarázódni egy mű olvasása után a valóságba, főképp ha az olvasás hosszú időn át, mélyen történik. Engem a bejárati ajtókilincs lenyomása zökkentett ki a regényvilágból, a valóság pedig hirtelen nagy izgalmat keltett bennem. Ránéztem az órára, Krisztián még dolgozik, ő nem nyomhatta le a kilincset, de akkor ki volt? Nagy csönd, csak az agyam zakatolt a kérdésen. Erősen dobogott a szívem, már egy krimiben képzeltem magam. Ólomsúlyú volt a testem a lábaimnak, a könyvjelzőmet beleillesztettem a könyv oldalai közé, majd föltápászkodtam az ágyról. Mintha legalábbis én akartam volna betörni hozzánk, óvatosan lépkedtem az ajtóhoz, és félve egy másik szempártól, kinéztem a kulcslyukon. Láttam egy sötét ruha elsuhanását, mintha direkt azt várta volna, hogy végre kinézzek és rajtakapjam az ottlétén. Csöndben visszahúzódtam az előszobából a szobába, talán nem akartam, hogy a ruha gazdája akárcsak sejtse, hogy én sejtek valamit. Aztán persze a köztes ajtó behajtásával nyikorgást idéztem elő, amit alig akartam elhinni, hogy megtörtént (a filmekben is mindig a legrosszabbkor kezd csörögni a telefon, váratlanul hozzáér valaki valamihez, ami leesik, elmozdul a helyéről, stb. és sosem akartam elhinni, hogy az ilyen a valóságban megtörténhet :D), és tessék, sikerült nekem is zajt csapnom.
A szobában halkan tettem pár lépést, gondolkoztam, kimenjek-e, megnézzem, ki akart hozzánk bejutni, férfi-e avagy egy nő, azt sem tudtam, mire készüljek, és mint ismeretlentől tartottam az egész jelenettől.
Aztán rávettem magam, nagy csittel-csattal kinyitottam a kulccsal az ajtót, és hirtelen kint teremtem a folyósón. Meglepetésemre senki nem várt engem, eltűnt a kíváncsiskodó. Aztán letekintettem a lépcsőre. Már az elsőn járt egy öreg, barna bőrű néni, arcán sok ránc sorakozott, egy titokzatos fehér szatyorral tartott lefelé. Biztosan tudom, hogy érzékelte, hogy én föntről mustrálom, de nem nézett rám. Ezek után úgy eltűnt, semmi neszt nem hagyott maga után. Én pedig bejöttem a lakásba és kulcsra zártam az ajtót, mint mindig.