Tulajdonképpen szép nap ez a mai. Süt a nap, túlvagyunk a finom ebéden:) De hogy tényleg elölről kezdjem...reggel alig keltem föl, már indulni kellett az imaházba. Nem voltunk sokan, családias volt a hangulat. Mivel már régen voltam gyüliben, felajánlottam a bibliakörös társamnak, hogy ma kimegyek a gyerekekkel a játszótérre, maradjon benn és hallgassa az igehirdetést (amit egyébként a férje tartott). Elmentünk a kicsikkel, jöttek velünk a nagyobb fiúk is. Minden gyerek feltalálta magát, nem volt sírás - én ennek nagyon örültem:)
Mire visszaértünk, már vége is volt az alkalom első részének, hamarosan kezdődött a második rész, amiben imaalkalmunkat tartjuk. Már előre elterveztem, hogy bizonyságot teszek arról, Isten ajándéka az állami támogatás az egyetemen. és ahogy még az alkalom előtt rá is kérdeztek, egyre biztosabb voltam benne, hogy felállok és elmondom mindenkinek, milyen jó az Úr. Most már emlékszem, miért nem szoktam bizonyságot tenni...:) Úgy izgultam, mintha az én döntésemen-szavaimon múlna minden a világon. remegő hanggal, de elmondtam, amit a fejemben megformáltam, amiről meg vagyok győződve:
Tudom, hogy azért vettek át államilag finanszírozott képzésre, mert Istennek ezzel terve van.
Tudom, hogy ez Istentől kapott tökéletes ajándék, ami elsősorban nem az én jó eredményeimnek, vagy az egyetem vezetőségének köszönhető.
Megtapasztaltam, hogy Isten mindenható, ami az embereknek lehetetlen, az Istennél lehetséges.
Látom, hogy akik Istenben bíznak, remélnek, azok nem szégyenülnek meg.
Isten minden imádságot meghallgat.
Csodálom az Urat, hogy tavaly megengedte azt, hogy ilyen nagy összeget fizessünk félévente: 108 ezer Ft. Isten végig kipótolta szükségeinket, végig velünk volt és adott elegendőt a mindennapokban. És most azért csodálom, mert megengedte, hogy ez a nagy teher lehulljon rólunk. Dicsőség Istennek!
Hazajöttünk, ittunk, pihentünk egy negyed órát, majd nekiálltunk megcsinálni az ebédet. Kivételesen kértem Krisztián segítségét is, most nagyon nagy támasz volt:) Hamburgert csináltunk Németh-módra. Sütöttem a húsokat, amíg Krisztián megpucolta a zöldségeket és felvágta a zsömléket. Többet kellett várni, mint a mekiben, de olcsóbb és finomabb volt az étel:)
Miután ettünk, jött a fagyi és megkoronázta az ebédünket:) Hmm, most minden tök jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése