Több órás vonatút áll előttem. Győzöm elterelni figyelmemet az idő lassú folyásáról. Zenét hallgatok, bambulok ki az ablakon és ábrándozok. Egyszercsak feltűnik, hogy a szemben ülő fiatalember engem igéz tekintetével. Dacolva szemtelen szemezésével, csak azért is a suhanó tájra vetem tekintetemet. Női hiúságom azonban nem hagy nyugodni, nem tudom teljesen figyelmen kívül hagyni ezt a fürkészést. Egyszer aztán fogom magam és mérgesen, szinte dúlva-fúlva belenézek először a jobb, azután a bal szemébe. Valami olyasmit akarok üzenni ezzel, hogy "mégis mit képzel? Átlép egy határt, maga etikátlan fráter!"
De ez a szempár nem téved le rólam. Közben jobban megnézem, az egyik szembogara világosabb, mint a másik, az arca helyes, szemöldökének játéka tulajdonképpen vonzó. Egyébként bizalmat sugárzó a szájának szöglete, érdeklődő, nyílt a tekintete. Talán beszélgetést is folytatnék vele, ha nem lenne ennyire tolakodó. A csokornyakkendője kiemeli stílusos megjelenését, sötétszürke zakója a kék ülésben ér véget, nevének kezdőbetűi szegélyezik jobb vállát.
Ke..
Koszl...
Koszt...
Koszto...
Csak nem Kosztolányi Dezsőhöz van szerencsém?!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése