A szállásunk kedves kis szoba volt, mindenünk megvolt, ami kellett. A szállásadónk is rendes volt, motyogtunk egymásnak angolul 😀, de mindent megbeszéltünk.
Miután 5 körül bepakoltunk a lakrészünkbe, elindultunk sétálni. Előtte még be kellett szednem egy fejfájáscsillapítót, mert a stresszt és a heti nem-alvást a szervezetem már nem tűrte.
Szóval bevettük a várost, és bár eleinte a külvárosi látványtól nem voltam elájulva, a belvárosba érve igencsak megváltozott a véleményem. Olyan érdekes hangulatú utcák és terek, nem szokványos látnivalók voltak a fővárosban, hogy csak ittam magamba, amit látok. Hamarosan egy zsúfolt fő térre kerültünk, ahol szenzációhajhász futballista, vasárnapi szabadidejüket a városban töltő szlovénok és a várost átszelő hidak az alattuk sebesen zubogó folyóval vártak minket.
A legszebb mégis csak ezután következett...Az utcákon csámborogva érkeztünk meg egy különleges mini utcába, ami mint kiderült, felvezetett a ljubljanai várba. Na hát azt a látványt, ami ott fogadott minket! Sosem szeretném elfelejteni!
Azt hiszem, ott szerettem bele a városba. Kicsit szocreál, kicsit modern, kicsit nyugati, kicsit balkáni, kicsit elhagyatott, kicsit zsúfolt... Micsoda ötvözete mindenféle városi jellemzőnek!
Felfelé caplatva mondjuk hűvös volt, kicsit féltem is, hogy megfázok, de a látványért megérte.
Mire lementünk a belvárosba, már lement annyira a nap, hogy elkezdték az üzleteket kivilágítani.
Még egy kis karikát sétáltunk, aztán visszatértünk a szálláshelyre. Egy gyors kaja és zuhany után lefeküdtem aludni nem sokkal 8 után, ennyire kiütve rég éreztem magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése